A táplálkozási irányzatok útvesztőjében nem könnyű eligazódni, de az igazán kitartóaknak sikerül! Ismerd meg egy kedves tanítványom, Dóri Tamás Hunor inspiráló történetét!

Dóri Tamás Hunor története

„Másodéves egyetemista koromban volt egy komolyabb, 1 hónapos hányással és hasmenéssel járó betegségem. Ennek a hatásait éveken át éreztem. Sokat jártam orvoshoz, hogy megállapítsák, milyen ételre vagyok allergiás, mi a folyamatos rosszullétem oka, de szinte minden vizsgálat után egyszerűen a stresszes életmódot okolták és gyógyszert írtak fel. Egy ideig szedtem, de mivel nem használt, elhagytam. Rendszeresen fájt a hasam, rossz volt kedvem és sokszor csak úgy mertem ebédelni, ha tudtam, hogy 15-20 percen belül mellékhelység közelébe tudok kerülni. Cserébe megismertem a Műegyetem összes WC-jét és mára már tudom, hol férek be utazótáskával, és hol van elegendő mennyiségű papír. 🙂

2 éve, nyár végén találkoztam az akkori barátnőmmel, akiről kiderült vegetáriánus. Természetesen én is feltettem neki a szokásos kérdéseket: “Akkor mit eszel?”, “Nincs XY dologból hiányod?”, “Akkor mivel pótolod a fehérjét?” stb. Ezzel szemben, azonban nyitott voltam az új ételek felé, sok eddig nem ismert dolgot kóstoltam meg (pl. hajdina, köles, barnarizs, vegán sajt). Kellemes időtöltés volt a közös főzés, de én mindig készítettem magamnak egy kis húst is vagy tettem rá bacon-t, mert így szoktam meg.

Ez időben találkoztam egy reklámmal, amin egy aranyos laktózérzékeny tehén kérdezte, hogy “Folyton puffadsz? Megy a hasad?”… Kicsit ironikusnak találtam, de ez hívta fel a figyelmemet egy újabb problémára a laktózérzékenységre. Gyógyszer vásárlása helyett inkább növényi tejre váltottam. Ekkor elkezdtem tapasztalni a változást.

Körülbelül 1 évre rá következett egy – főleg lelki értelemben vett – rossz időszakom, amikor is úgy döntöttem kipróbálom az Oshawa diétát: 4 féle gabona, só és víz 10 napon keresztül. Mivel megvolt az erős motiváció minden nehézség nélkül sikerült megcsinálni. A kúra legvégén eddig még nem tapasztalt módon frissnek, életerősnek és tisztának éreztem magam. Talán ez ültette el a fejemben a gondolatot, hogy milyen lenne hús és egyéb állati eredetű ételek nélkül élni.

Közvetlenül a diéta után csak két alkalommal fogyasztottam húst, azóta kb. 7 hónapja semmilyen formában. Mivel a tejet és az egyéb tejtermékeket már rég elhagytam, úgy gondoltam a tojás sem lehet nagy gond.

Köszönhetően a barátnőmnek nagyon sok útmutatást kaptam a legelejétől fogva az étkezés, illetve a főzés területén, de az igazi fordulópontot mégis az Egésznapos Főző workshop jelentette, amin közösen vettünk részt. Az ott kapott sok hasznos dologból kiemelném azt, hogy Melinda megnyugtatott minket, ez egy folyamat, nem egy hirtelen váltás. Ne keseredjünk el, ha egyik napról a másikra nem tudunk 100%-ig növényi étrendre áttérni, haladhatunk szépen lassan is, egy a lényeg hogy előrefele menjünk. Elmondta, hogy nagyon sok minden fejben dől el. Nagyon gyakran, egy egyszerűen összeállítható saláta bőven elegendő ebédnek. Az ott megtanultakat lassan beépítettem a mindennapi életembe. Hálás vagyok, hogy felhívták a figyelmemet az utánajárás és a tájékozódás fontosságra.

Tanfolyamok

Milyen pozitív hatását érzem a vegán életmódnak? Elsősorban energikusabb lettem és jelentős mértékben javult a közérzetem. Nagyon sokáig nem gondoltam volna, hogy el tudok majd menni úgy társaságba, hogy nem kell aggódom a hasfájásom miatt. Ez egy hatalmas teher letételét jelentette számomra. Másodsorban sokkal nyitottabb lettem az élet minden területén, sokat fejlődtem lelki értelemben (is). Sőt, mivel már én is megkapom a szokásos kérdéseket, nagy mértékben fejlesztettem a vita és érvelő képességeimet.

Szintén egy nagyon pozitív hatás, hogy már nem szenvedek az ebéd utáni “teltség” érzettől. Régebben akár egy óra is eltelt mire fel tudtam venni a tempót. Most az étkezések után azonnal energiával telinek érzem magam.

Végül, de biztosan nem utolsó sorban, mindezeknek a dolgoknak köszönhetően rengeteg új emberrel, új közösséggel ismerkedtem meg. Szerencsére a mai világban, sokkal könnyebb ezt az életmódot folytatni, nagyon sok helyen találunk bioboltot, rengeteg a szakirodalom és ha összevetjük a hentesüzletek áraival, akkor egyáltalán nem drágább, sőt sok esetben olcsóbb is a növényi táplálkozás.

Manapság egyáltalán nem kívánom a húst és az állati eredetű ételeket. Nagyon megkedveltem az új dolgokat és talán ami szerencsésebb, sokkal tudatosabban figyelek arra, hogy mit eszek. Már nem érzem jól magam, ha édes péksüteményt, cukorkát, csokoládét vagy hasonló dolgot eszem. Elhagytam nagyon sok olyat, amit “pótolhatatlannak” tartanak, és jobban érzem magam, mint valaha. Határozottan úgy gondolom, hogy ez volt életem eddigi legjobb döntése.” Dóri Tamás Hunor

Marton Melinda

Marton Melinda

Marton Melinda 4 könyv szerzője: Testtudatos táplálkozás, Testtudatos életmód, Gluténmentes Kisokos, Gluténmentes Ünnepi Receptek. Eddig 6 online tanfolyam szerzője: a Testtudatos táplálkozás tanfolyam I-II, Tudatos ételtársítás szeminárium, Gyakorlati fermentálás tanfolyam, Gluténmentes kenyérsütés, Mindenmentes Mesterkurzus.